Festegető a másik Magyarországról
Bukta Imre Mezőszemerén született, egy szentendrei kitérő után 1975-ben újra ott él, mezőgazdasági művészetként aposztrofált munkáit ez a környezet ihleti. Gulyás Gábor perspektíva-felvetését, mely a paraszti hagyományok elvesztésére és a ’90 után bekövetkezett pusztulásra helyezné a hangsúlyt, finoman hárítja: ezek a tradíciók már a huszadik század első felében eltűntek, a pusztultságot pedig nem látja, túl közel áll a megjelenített világhoz. Életvilágának elemeit begyúrja témájába és anyagába: kivágott fák, felgyújtott erdők, láthatósági mellényben kapáló közmunkások, kukorica, csempedarabok. A művek hangulata véletlenül sem vidám, de nem is lamentáló, hiszen nézőpontja sem az odalátogató megfigyelőé vagy a vidéket jobbító szándéka tárgyaként felfedező aktivistáé – ő natív falubeli, aki történetesen művész, ott él, ott dolgozik, és abból merít, ami körülveszi. Környezete számára ő inkább képviselő úr, aki feljelentést tesz az engedély nélküli fakivágás ügyében, bár nem reménykedik, hogy a polgármestert bele lehet buktatni – az igazságot szolgáltatók precedens-pert nem mernek szolgáltatni. A mezőszemereiek többsége csupán a kiállításról szálló hírekből értesült arról, hogy Bukta Imre képzőművész, és büszkén, érdeklődve fogadják a tényt, és találkozásaik alkalmával az alkotót: „Hogy vagyunk? Festegetünk?” „Festegetek. Én egy ilyen festegető vagyok.”
Zágoni Rita