„Még egy kicsit félek a pinceszagtól”
Pepe már 20 éve nem ivott. Megvan az oka, hogy a napi több liter vizezett badacsonyi bort őszibarack lére cserélte. Segítő csoportba jár és szívesen mesél arról, hogy milyen érzés villányi bort tölteni a kollégáknak az esti lazításhoz, vagy mennyire tudna élvezni egy vörösboros vaddisznópörköltet. Prevenciós céllal beleszövi mondandójába a sokféle alkoholizmushoz vezető utat, közben kicsit én is mesélek neki.
Kérdezem a családjáról, milyen viszonyban voltak akkor és most. Válaszul másfél éves unokáját említi, örül, hogy megismerhette, mert már biztos nem élne, ha akkor nem változtat a szokásain. Beszél az életmódjáról, mennyivel tudatosabb és kiegyensúlyozottabb, amióta betartja az anonim alkoholisták szabályait.
Azután mesél a társairól, az alkoholista papok dilemmáiról, amellyel egészen a Vatikánig jutottak, a csábító arcszeszről, a heccelő munkatársakról, a figyelmetlenségből kapott csokilikőrről. Sok-sok kis színes a mindennapjaikból.
Jó lett volna más hátrányos helyzetű emberrel is elbeszélgetni az Élő Könyvtárban, mert nagyon tetszett az őszinteségük, nyitottságuk. Elgondolkodtam, hogy fordított helyzetben vállalnám-e, hogy akárki kikölcsönözzön egy órára. És ti?
Totobé Anita