És te mit gondolsz?
Most annyira tudnék jelzőket halmozni, izgatott, csillogó szemű gyerekekről írni, de a pátosz valahogy nem passzol a Kávához. Mindenféle ünnepélyességtől mentesen, puritán szakmaisággal közelítenek a gyerekekhez, mint a jó asztalos a nyers faanyaghoz.
És te mit gondolsz? - kérdezte Tibike az első sorban ülő kisfiútól az előadás elején, aki a szituációtól roppantul zavarba jött, berekedt és csendesen suttogta maga elé, hogy ’nem tudom’. Két órával később ugyanaz a gyerek a játéktér közepén önállóan adta elő a haditervet, amivel megmenthetik Tibikét a gonosz boszorkány karmaiból, miközben legalább húsz ismeretlen felnőtt nézte.
Ahhoz, hogy ez megtörténhessen, a Káva drámapedagógusai pontosan követték a receptet, őszinte érdeklődéssel és hatalmas szakmai tapasztalattal terelgették a játszótársaikat a mese végkifejlete felé. A színészek egyszerre interaktívak és tűpontosak voltak, olyan magabiztosan kezelték ezeket a törékeny szituációkat, hogy minden pillanat izgalmasan alakult még egy külső szemlélőnek is.
Ezek a fiatalok nem csak játszottak. Csapatban dolgoztak, gondolkodtak, a szülők pedig kapkodták a fejüket, milyen okos-bátor-talpraesett a saját gyerekük. Megfigyelőként pedig felszabadító élmény ennyi önállóan gondolkodó, magabiztos gyereket látni.
(mégsem tudtam elkerülni a jelzőhalmozást)
Totobé Anita