Hol volt, Holnemvoltfa

Narancsliget. Délután 2. A legjobb helyeket elfoglalta a nap, egy ponyva árnyékába húzódunk a tűző nap elől. Először nem is találtam meg a színpadot. A Narancsligetben – írták. De egy ember nem sok, annyi sincs. Leülök, hogy hát igazából korán is érkeztem, lehet, nem is lesz nagy az érdeklődés, a nap is égeti a fejet. És ahogy leülök, megpillantom a közönséget elbújva a tegnapi narancsligetszínpad mögött, majd a színpadot is, közepén egy nagy fa-díszlettel.

A Holnemvoltfa gyerekelőadásra a kezdeti feltételezésemmel ellentétben sokan voltak kíváncsiak. Okkal. Igaz, én egy gyerekelőadáshoz képest a történetet egy kissé túl összetettnek tartottam. A történet egésze így nehezen is követhető, azaz rá kell döbbennünk, hogy itt inkább három különálló történet egybeszövéséről van szó.

Egy furcsa kő-papír-olló játékkal indul az egész, hogy eldöntsék a fához érkező három társaság közül, ki kezdje el a meséjét, hogy alátámasszák jogukat a csodafához. De mint ahogy a „tűz égeti fonalat, fonál fonja patkót, patkó tiporja tüzet”, úgy fonódik körkörösen egymásba a hármasságokban megjelenő történetvezetés. És hogy kié a fa? Arra a végén egy egyszerű „A fa mindenkié!” felkiáltással kapunk választ. Hogy ez a konklúzió a történetből következnék, nem vagyok biztos. Mindenestre élvezetes, mozgalmas, alfejezetekre osztható előadásról beszélünk, amely egyszerre nevetteti meg a gyermekeket helyzetkomikumaival, és a felnőtteket szójátékaival.


Pál-Kovács Ramona