A béke szigete, pszichedelikus cirkusz és rockabilly
A pénteki napon sikerült eljutni Kisharsányba, hogy végre mi is megízlelhessük a Vylyan terasz borait, megláthassuk a szőlőültetvényeket és a kisharsányi programokat. Busz helyett a stoppolást választottuk, kíváncsian vártuk, ki fog felvenni bennünket. Egy fiatal pasi állt meg mellettünk, szerintem csak azért, hogy megtudhassa az aktuális programokat, képbe kerüljön. A pólóján hatalmas I love pálinka felirat volt, és következőt kérdezte: - Rakjak be egy kis alter zenét? Próbált beilleszkedni a közegbe, mintha minden katlanlakó erőteljes létfeltétele az alter zene lenne – volt igazság a kérdésében. A létfeltételünk a kultúra.
Felérve a Vylyan teraszra Juhász Gábor és Gyémánt Bálint koncertje varázsolt el minket. Mintha nem egy, hanem több pillanatra megállt volna az idő. Tiszta bor, fenséges táj, harmonikus játék – ezek a hangulatok teljes összhangban babonázták meg az embert. Kedvem támadt örökre itt ragadni. Csak maradni, maradni!
Leérve a Vylyan teraszról a helyi kiskocsmánál egy teljesen más világ fogadott, falusi disco, ó jeah! Szerencsére a varázslatos bor hatására mindent befogadsz. Majd eljött az este és a kisharsányi focipályán a kígyózó sor bebocsátásra várt: porondon a Galapiat Cirque Franciaországból. Az első gondolatom az volt, hogy vajon mikor is voltam utoljára (sátor)cirkuszban, már magam sem emlékszem. A cirkusz zárt világa rejtelmes és játékos, bánat ott nem érhet – és így is történt. A Galapiat Cirque tagjai egyszerre artisták, zenészek és színészek. Nem egy egyszerű cirkuszszínházat láttunk, ennél jóval sokrétűbb előadást. Sötét hangulatú bőgő, olykor pszichedelikus gitár és elvont dallamok adták az alapot. A cirkusz zenészek pedig merészebbnél merészebb attrakciókkal szórakoztattak minket. Vagy a meleg miatt, de annál inkább egy-egy meghökkentő légi-artistamutatvány miatt nehezen vettük a levegőt, a közönség egyszerre sóhajtott az izgalomtól. Egy lány a közönség soraiból megtetszett az egyik színésznek, és bevonták a játékba: puszit kellett adnia az artistának. Eközben a mellettünk ülő bácsi házi pogácsával kínált minket barátságosan. Ez nem az első eset, hogy nézőtársaink, alkalmi katlanbarátaink etetnek vagy itatnak minket. Itt mindenki boldog, kíváncsi, el- és befogad.
A Galapiat Cirque után a sátorcirkuszból kiérve – még mindig az előadás hatása alatt – nem voltunk magunknál. Tudtuk, hogy a pszicho játék tovább folytatódik, egy kis psychobilly zenével, a Psycho Mutants lépett a színpadra. A fűben ülve figyeltük a Drakula-szerű énekes gitárost, aki mély mélabús és határozott hangjával kábította el a közönséget, mintha a fülünkbe súgta volna a dalokat. Nekem ez az zene a véres rock and rollt jelentette, táncoltunk az ördöggel és élveztük. A zenekar swing, rockabilly és country zenéket játszott sajátos stílusban, a sötétben tangóztunk az alvilág bugyraiban – szerettük az ördögi hangulatot.
A Psycho Mutants után a már mindenki által jól ismert Wombo Orchestra következett. Most nem a buszon vagy az utcán zenélt a zenekar, hanem a színpadon. Szokatlan volt őket ott látni, hiszen annyira megszoktuk a spontán bulikat tőlük, mert ők bárhol és bármikor képesek zenélni, hangulatot csinálni. A harmadik nap végére már a dalaikat slágerként kezeltük, táncoltunk és egy hullámhosszra kerültünk a franciákkal. A Wombo Orchestra a kisharsányi nap legjobb zárása volt, a fúvós fiesta kipörgette az agyunkat és testünket.
Bajnóczi Eszter