Kulcs Mozarthoz

Déli tizenegykor a Kisharsányi templom hűvösében gyülekeztünk Dinyés Dániel Mozart-oparakalauzának Don Giovanni-előadására. Sajnos a „gyülekezés“ szó azért is megfelelőbb, mint például az „érkezés“, mert a folyamat lassan zajlott. Dinyés Dánielnek a nagy csábító háttértörténetének, mítoszának felvázolásakor bizony nehéz dolga akadt, az újra és újra lengő templomajtó, a zajosan érkező emberek áradata miatt. Végül döntés született, és a szervezők nem engedtek be több látogatót a templom főajtaján (amiből egyesek arra következettek, legjobb lesz betörni a templom hátsó bejáratát, és egy operaária közepén ilyen látványosan betoppanni).

Ugyanakkor meg tudom érteni a még késve is a templomba siető embereket, hiszen Dinyés Dániel zeneszerző és zongoraművész előadása (immár állandó megszakítások nélkül) valóban hatalmas élményt jelentett. A Don Giovanniról mindenki tudja, hogy a zseniális zeneszerző, Wolfgang Amadeus Mozart zseniális műve. De, hogy mitől annyira zseniális? Erre már nehezebb a válasz. Dinyés Dániel azonban szép lassan, szent megszállottsággal és rengeteg humorral vezetve közönségét megválaszolta a kérdést. 

Három remek operaénekes segítette ebben, akik maximálisan társak tudtak lenni a zeneszerző alapos elemzéséhez, és – ha kellett – akár háromszor is elzengték azt a pár sort, hogy mi, az amatőr nézők is megérthessük azt, ami eddig csak a kiváltságosok sajátja volt. Herzenik Anna az Állami Operaház szoprán énekesnője a bosszúszomja és kétségbeesett Donna Annát, valamint a fiatal parasztlányt, Zerlinát szólaltatta meg a darabból kiemelt részletekben. Tehát gyakorlatilag végig jelen volt, énekelt, de sem ez, sem a megszakítások vagy a meleg nem változtattak hangjának tisztaságán, olykor fájdalmasan szép kifejező erején. A tenor Kiss Tivadar, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Akadémia hallgatója a bosszúba belekényszerített szerelmest Don Ottaviot, Cseh Antal, a Szegedi Nemzeti Színház baritonja pedig magát a hőst, Don Giovannit, valamint Mazettot, a megcsalt vőlegényt játssza nagy gyakorlattal. 

A legfontosabb dolog, amit én megtanultam az előadásból, hogy amit az opera karakterei állítanak, még ha belső monológban teszik is azt, nem feltétlenül felel meg valódi érzéseiknek. A figurák valódi érzelmeit, vagy ha úgy tetszik, tudatalattiját kizárólag a zene mutatja. Így a nagy csábítási jelenetben Zerlina sajnálkozása vőlegénye felett oly vidám dallammal szólal meg, hogy komolyan vehetősége erősen megkérdőjelezendő, csakúgy mint a fináléban, a bosszú bevégeztével Donna Anna és Don Ottavio szerelmi boldogsága, egymásratalálása.

Az biztos, hogy az előadás után minden látogatóban, akivel beszéltem, feltámadt a kíváncsiság a teljes darab (ismételt) megtekintésére. Immár beavatottakként. 

Waliczky Annamari