Tervezett Händel spontán Vivaldiba fordul

Vigyázat, közhely kilátásban!!!!

A komolyzene egy igen komoly műfaj. Nem szeretnék műérteni, s nem szeretnék elméleteket gyártani, s úgy tenni, mintha értenék hozzá. El szeretnék viszont mesélni pár benyomást, de mindenek előtt következzék egy aprócska vallomás. Nagyon szeretem Vivaldit, s különösen nagyon szeretem a Négy évszakból a Telet (többek között azért, mert valamiért mindig sírhatnékom és nevethetnékem is támad egyszerre, mikor hallgatom, amik közül egyik sem következik be, csupán csak egy csukott szemmel élvezésben kulminál). Minden egyes alkalommal, mikor olyan komolyzenei koncertre megyek, ahol vonósok is vannak, titkon remélek tehát egy Vivaldit.

Aztán beültünk a kisharsányi templomba. Orgonakoncert vonósokkal – Dinyés Soma és tanítványainak koncertje. Bent kellemes hűvös, ami a közönség beszállingózásával kezd egyre melegebbé, s fujtóvá válni. Szegény diákok, biztos nem könnyű nekik ilyen melegben muzsikálni. Rövid bevezető, s kezdődik a koncert. Händel orgonaversenyek lesznek terítéken. Szépen szólnak így együtt. Jó hallgatni. Csukott szemmel. Ahogy illik. Taisé-ben (egy kis francia faluban) a katolikus ifjúsági találkozókon van egy modern építésű templom, ahová be lehet feküdni aludni, s egész éjjel komolyzene szól halkan. Körülnéztem, s a majdnem teli templomban nem egy ember szemhéját láttam lecsukódni. Ez egy ilyen műfaj lenne? Csukott szemmel élvezős? Mongol barátom mondta, hogy ha igazán szeretnéd a zenét élvezni, csukd be a szemed, így semmi másra nem figyelhetsz.

S ekkor besípol az orgona... Rövid szünet, a zenekar megáll. - Bocsánat, kis technikai probléma merült fel. – szól a tanár úr az orgona mellől. Mocorgás, nyújtózás, sóhajok: - Ó pedig ez volt az egyik legjobb rész....

Próbálkozás a megjavításra, nem idegtépő a várakozás, nem rohanni, türelmetlenkedni jöttünk mi ide, ám végül mégis megszólal a tanár úr: - Nos, akkor a továbbiakig hallgassanak meg egy Vivaldi darabot - hogy melyiket, s milyen mol-ból, dur-ból azt nem jegyeztem meg - ugyanis annyira megörvendeztetett a hír, hogy azt is elfelejtettem, hol vagyok. Hiába, ha nagyon akarjuk, Vivaldi ott terem, s betölti a teret. Hát ez volt az én Katlanos Vivaldis esetem Dinyés tanár úr, s imádnivaló tanítványainak segédletével.

szerdazsófi