Mosolymutatványosok
A Hoppáretikül a Pécsi Légitársaság előadása, Rosner Krisztina és Reiter Zsolt készítette a civilben bohócdoktorként dolgozó Hollósi Orsolya-Kiss Andrea párossal. Remek karaktereket hoznak, piros orros Vladimir és Estragon, retiküllel. Megjelenésükkor csábos mosolyuk lesz kitűnő alapja a figuráiknak, a közönség megszereti őket hamar. Egymás után érkeznek meg, kezükben tartott fénykép alapján keresnek egy férfit. A második sor közepén ül, az ő arcára szeretnének minden műsorszámmal elismerő mosolyt csalni. Csak sajnos nem sikerül. Vagyis nem úgy sikerül, ahogy ők gondolják, ugyanis csetlő-botló revün folyamatosan kacagunk. A jelenetek játékossága, trükkjei feledtetik a szaunát, amiben ülünk.
Ilyen az egész Ördögkatlan, egy hatalmas szauna, ahol mindenre lehet figyelni, csak a melegre nem. Az ember izzad, barnul, de csak mikor este a sátorba dől, akkor veszi észre, az elalvás előtti másodpercben. Ott egy pillanatra lángol az egész ember, fénylik is. Nézi ezt fentről egy öreg csillag, egy kis fehér törpe, felvillanó öngyújtókat lát, felparázsló cigiket az utolsó slukk előtt, szentjánosbogarakat. Vagy tükre az égnek a Katlan ebben a pillanatban, sok-sok kicsi fénypont, nem is tudni, melyik tükrözi melyiket, nem egyek-e tulajdonképpen?
Nem is játssza el a 30Y a „szállj el, színes papírmadár” kezdetű Bergendy átiratot. Nehogy aztán ne tudják az emberek, merre is kell repülni, hisz hiába józanodnak jó borokkal, rozéfröccsökkel, ribizli pálinkákkal, a gyönyörű lányok igéző tekintete igen csak bódultá tette őket. A fesztivál negyedik napja van, fájna az emberek arca a sok mosolygástól, ha nem lenne ilyen meleg. De a napfénytől esténként felfénylő emberből köztudottan kiszáll minden fájdalom, nincsen másnaposság, nincsen torokfájás, a sebek behegednek, előbb a szíven ejtettek, aztán a sorban a legnagyobbtól a kisebb felé az összes, hogy aztán az emléke miatt egy kicsit mégis jobban fájjon másnap. Kivéve a mosolygó izmokat. Azok nem fájnak senkinek, nincs benne izomláz. Node miért is fájnának? Beck Zoli elemében van, ahogy az egész zenekar is, de azt, hogy ezt a palkonyai bor teszi-e, vagy a jobbnál jobb dalokat torkaszakadtából éneklő, veszettül ugráló, táncoló közönség, azt nem tudja senki sem. Van viszont sok jól ismert 30Y nóta, Rajzszöggel középre például, már megvan az angyaloknak kazettán. Mosolyognak ők, mint mindenki, két pont közötti kis félkör, a másik felét mindenki érzi abban a pillanatban, mikor elalszik. Az egyik pont az élet, a másik a halál, és a dalból tudható, hogy úgy van ennek az iránya a Földön, hogy az „életnek előre és háttal a halálnak.”
A fesztivál negyedik napja van, az emberek két mosolymutatványosról suttognak, egy nő és egy férfi, ahol valami történik, ott feltűnnek. Hogy Katlanbusszal járnak-e vagy mással, nem tudja senki, útjuk követhetetlen, hol Palkonyán, hol Kisharsányban egy cirkuszi sátornál, hol a nagyharsányi tornaterem mellett látják őket. Van, aki állítja, hogy nemcsak ketten vannak, csíkos pólót hord valamelyik, mondja egy klarinétos a Kovács udvarházban, raszta haja van egyiknek, állítja egy slam poetrys a Katlanbuszon, franciául beszélnek, dörmögi egy borász, miközben száraz fehér bort tölt pohárba, batikolt ruhát hord valamelyik, mondja egy idős néni a boltban. Ki tudja miféle bűbájok és varázslatok tudói lehetnek a mosolymutatványosok. Az egyik utazótáskában hallgat Darvasi László A könnymutatványosok legendája című regénye.
Hodászi Ádám