Színház másként

Vannak olyan reggelek, ezt már Judy Garland is megénekelte (It Never Rains But What It Pours), amikor semmi sem sikerül. Egy rossz kávé után fogmosás közben a fejedre zuhan a zuhanyzó ablaka, és ráadásul találkozol (még mindig kora reggel) egy régi ismerőssel, a kellemetlen ember prototípusával, aki csak arra jó, hogy rossz kedvvel indítsuk a napot, és még sok más egyéb apró kellemetlenség. És ilyenkor azon gondolkozol, hogy egyáltalán érdemes-e megkezdeni ezt a napot. Nekem a csütörtök reggelem volt ilyen. A púp még mindig kitapintható a fejem búbján. De itt vagyunk az Ördögkatlanon, és úgy tűnik a programok alapján, hogy mégis csak érdemes.

Mert sikerül olyan előadásokat megnézni, mint a palkonyai faluházban előadott Vakság, vagy a fesztivál másik szegletében, Kisharsányon, az iskola tornatermében bemutatott Volt egyszer egy Helené. Olyan színházi előadásokba botlatsz, ami megérint, és az egésznek értelmet ad, és az, hogy milyen rosszul is kezdődött a reggel, el is felejtődik. Ehhez viszont jó szervezőkészségre, néhány kedves ismerősre (akik más-más faluban állnak sorban sorszámokért), és kitartásra van szükség. Ugyanis az óránként közlekedő busszal nem mindig sikerül időben odaérni egyik helyszínről a másikra. Alternatívaként még ott a többnyire sikeres kimenetelű stoppolás. Vagy választani kell, lemondani egy-két érdekesnek tűnő programról, hogy más, nem kevésbé érdekes eseményre eljussunk. Így döntöttem én is. Egy rövidebb palkonyai kitérő után Kisharsányon maradtam a délután négykor kezdődő Volt egyszer egy Helené után az esti programokra is (Galapiat cirkusz, Punnany Massif-koncert, Slam poetry-est). És megérte, de talán azt a kijelentést is megkockáztathatom, hogy egészen rossz döntés a fesztivál ideje alatt nincs.

A k2 társulat produkciója Helené történetének egy kevésbé ismert szeletét mutatja be, amelyben a hős szerelmes Menelaosznak csellel sikerül a trójai háború idejére egy képmással kicserélt szépséges feleségét kiszabadítania az egyiptomi uralkodó fogságából. Meglehetősen friss újraértelmezését láthattuk az eredeti trójai történetnek, sok-sok apró, alaposan kidolgozott humoros részlettel. A színészek beleolvadását a görög atmoszférába elősegítette a sárgás megvilágítás, amitől az egész színpad szépiaszínű álommá változott. A minimál díszletezés pedig gyors jelenetváltásokra, az új terek kialakítására tette alkalmassá a tornaterem belső terét. Komolyan végiggondolt és megszerkesztett előadás, amelyben a színészek csak még élőbbé teszik a látomásszerű történetvezetést.

Egy ilyen előadásról a néző (vagy ha más nem, legalábbis én) elégedetten és boldogan távozik, hogy vidámabban nézzen elébe a még rá váró esti programoknak. És így fordul egy kevésbé sikeres reggel néhány röpke óra alatt egy kellemesen eltöltött délutánba és estébe.

Pál-Kovács Ramona