Variációk adok-kapok viszonyra

A katlanon találkozunk, beszélgetünk és cserélgetünk. Ez egyfajta esszenciális szabály itt, a cserekereskedelem tárgya szinte bármi lehet: az egyik délelőtti fuvarért igazi origamipapírból készült hattyút adtunk, egy másik sofőrnek plusz belépőket kérünk a két órás sorban állás után, a harmadik maga akart megajándékozni olyan színházi belépővel, amiről lemaradtunk. Sorban állás és stoppolás – legnagyszerűbb pillanatok arra, hogy az egymásra utaltság kellemes, hűsítő árnyékában izgalmas találkozások szülessenek. Ezt az (ismeretlenségben is) összefogáson, bizalmon és közvetlenségen alapuló cserekereskedelmet – amiben akár egy tartalmasan, beszélgetéssel eltöltött fél óra is lehet portéka – fejleszti némiképp tovább a Kovács udvarház. Az agrár romkocsmának keresztelt tereket az ide szervezett programokon kívül valódi cserekereskedelmi tereppé változtatták. Három fő alfaja van a cserének: könyvek, ruhák és játékok váltanak gazdát. A kifeszített köteleken függő, lobogó ruhákat követve, ha belépünk a kocsiszín melletti kis terembe, a sarokban egy Aladdinra emlékeztető – csak éppen rasztahajú – őr ücsörög egy bonyolult mintázatú, otthonosságot árasztó szőnyegen. Körös-körül könyvek sorakoznak, egyik sarokban egy már eltűnt korszakot idéző, jelentékeny nagyságú CD-halmaz, fejünk fölött pedig természetesen további ruhadarabok, cipők függnek, elvétve egy-egy játék is előbukkan. Többször is benéztem már, néhány könyvön meg egy szoknyán megakadt a szemem, és mindig mohó, de kicsit rémült izgalommal lépek be, hogy megvannak-e még – s a biztonság kedvéért mindig valami új, biztosabbnak tűnő helyre bújtatom őket, ami persze nem egy kevésbé elérhető pontja a szobának, de mégis megnyugtat, hogy talán tovább bolondítom az ide érkező könyvek egyébként is nehezen átlátható univerzumát. Főleg azért, mert én szeretném elvinni azokat a könyveket, de sajnos nem készültem, nincs csereanyagom. Vészhelyzetben elfogadott megoldás a meghívlak egy fröccsre – elviszek egy tárgyat variáció, de én inkább ott szeretnék hagyni valami megfoghatót. Tegnap este megálmodtam mi lesz: táskámba rejtem ez egyik pólóm és izzadó homlokkal igyekszem meggyőzni (az egyébként vajszívűnek tűnő) Aladdint, hogy a ruha – Janikovszky Éva-kötet csere mindenki számára a legjobb megoldás. Akkor a kis könyvgalaxis átrendezgetését másra hagynám.

Sándor Zita