Slam poetry, Beck Zoli és pólógyár

Annyira jó ez a fesztivál! Első körös résztvevőként már a második nap érezhetővé vált, hogy akik itt vannak ezen a néhány napon Villányban, nagyon jó kis közösséggé kovácsolódnak, mert van bennünk valami közös, ami elhozott az Ördögkatlanra. És büszke is vagyok magunkra, amiért mindenki kedves a másikkal, figyel a környezetére, segít, ha kell, az egyetemista fiatalok éppúgy, mint a rock sztárok. 

Artner Szilvia Sisso, a Magyar Narancs újságírója beszélgetett délután Beck Zolival, a fesztivál egyik díszvendégével. Jó kis program, nézzük hát meg, amúgy is írni kellene róla a Katlanblogra, hát Kisharsányban felpattantam a buszra, hogy mihamarabb átérjek a Ligetbe. És álljon itt egy kis kitérő. „Kedves gyanútlan utasok!” hallatszott az előző esti tábortűz óta ismertté vált, férfias orgánum. Hamar fény derült arra, hogy a slam poetry kis csapatának tagjai csatlakoztak hozzánk, hogy egymás után adva elő szövegeiket, szórakoztassák az utasokat egészen Palkonyáig; nehogy művészet nélkül maradjunk arra a néhány percre, amíg a busz átér egyik színhelyről a másikra.

Így, költészettől, fesztiválhangulattól feldobódva értem be a Narancsligetbe, ahol Sisso faggatta Beck Zolit a növekvő népszerűségről, doktori dolgozatról, a hétköznapi életéről, ZEN-ről, dalokról és dalszövegekről. Nagyon barátságos kis beszélgetés volt. Olyan részleteket ismertünk meg a 30Y frontemberéről, mint hogy régebben öccsével, Zazával gyakran utcazenélt a Balatonnál, ott pedig megszokta, hogy hangosan énekel. Hogy a zenekar kivonul arról a tv műsorról, ahol nem a zenéről, hanem szexuális segédeszközökről akarják faggatni őket. Hogy a romológiai doktorijában azt a diskurzuselméleti kérdést is feszegeti, hogy a nem cigányok úgy kezdik el definiálni, kik a cigányok, hogy ebbe nem igazán kaphatnak teret az érintettek. Hogy a romológia azért sem jelenik meg se a dalok, se az írásai között, mert van, hogy nem jó az, ha az ember túl sokat tud a szövegről, amit ír. Azt is elárulta, hogy amikor olyan történetet olvas, ami nagyon tetszik neki, úgy is kezd el élni, ahogy azt leírják. Ha a szereplő kávét kortyol, ő is. Ha rágyújt, ő is kimegy az erkélyre. És az is kiderült, hogy nem tud dalszövegeket megjegyezni.

A beszélgetés közben „a Katlan arca” három dalt is eljátszott; a szerdai megnyitón már előadott Csönded vagyok feldolgozás itt, szűkebb körben még meghatóbb volt, mint első alkalommal. Sisso kívánságára meghallgattuk a Bogozd ki-t („minden zenekarnak megvan a maga Bogozd ki-je”) és elénekelte azt is, hogy „a válladon pihen, sok régi álmod és onnan figyel, hogyan csinálod”. A közvetlen hangulatot nagyon jól kiegészítette, hogy az utolsó akkordok után beindult a 30Y pólógyár, ahol a srácok emberfeletti erővel igyekeztek kielégíteni az időközben igencsak felduzzadt hallgatóközönség igényét. 

A fiúkkal a fesztivál minden napján találkozhattunk a Narancsligetben: azt találták ki, hogy egy barátjuk segítségével szitanyomatot készítenek kedvenc szerzőik arcképeiről. Sőt, ők maguk nyomták rá pólóinkra a saját írójuk képét. A válogatásban Dsida Jenő, Örkény István, Csáth és Ady Endre mellett Robert Yugovich szerepelt, az ő képeik kerülhettek textílre. 

Van mától egy Örkény-felsőm!

Faragó Bea