„Hallgass verset élőben! Élőben!”



- hangzott el egy késő esti órában a tábortűz körül ülő nézőseregnek.

Kisharsány, Kovács udvar, este 11: éppen véget ért a koncert, de szinte semmi átmenet nélkül kezdődik a tábortűz körül zene és szó egymásra hangolódásából, az amolyan örömzenélésre emlékeztető Slam poetry-est. Zene, mint aláfestés, gondolhatnánk, de mégsem. Mert inkább ritmus, a költészet szavalásának üteme. Valahol rap és felolvasás között helyezkedik el ez a bizonyos költészet, de mégsem csak ennyi. Performansz. Kvázi-improvizatív, zenei-szöveges performansz. Mert igenis sok benne a véletlen, a félreolvasás, a rontás, amelyeket azonban nem szabad negatív értelemben felfognunk, mert ezek adják az est bensőséges hangulatát.

Slam poetryvel én az idei nyár elején, Dombos Feszten (Kishegyes, Szerbia) találkoztam először. Ők pestiek voltak. (A tegnap estiek többsége helyi, azaz pécsi, vagy Pécs környéki volt.) Másodszor nem sokkal a tábortüzes, „hivatalos” happening előtt, a Punanny Massif koncert keretein belül (Kisharsányon, csak hogy helyben maradjunk), az egyik előadó közvetítésével. Mondhatni, beleszerettem. A legjobb benne, hogy úgymond fogyaszthatóvá teszi a költészetet a mai ember számára, mert tudniillik „a vers mindenkié”. A Slam poetry többek között ezt (is) jelképezi.

És hogy mennyire magával ragadó tud lenni, azt a legjobban egy véletlenül elkapott telefonbeszélgetés-foszlány – és nem is akárkitől, hanem a nálam fiatalabb generáció egyik tagjának szájából – jellemezheti a legjobban: „nem érdekel, hogy ott reggae zene szól [t.i. PASO-koncert], de itt művészet van”. Mert ez nem csak költészet, hanem előadóművészet is egyben. Néha akár interaktív, mint a ma este folyamán is, ugyanis az előadók az előző este a hallgatóságtól kapott tíz szó felhasználásával alkottak műveket, nem is akármilyeneket.

És hogy azokat is egy kis kreatív munkára sarkalljuk, akik nem jutottak el aznap az estre (mert az alkotók minden este találkoznak), közöljük azt a tíz szót, amiből az est költőinek verset kellett fabrikálniuk, hátha sikerül belőlük valami értelmeset kihozni:


kavics

Dráva

mákos guba

Szalon

dömper

paralelopipedon

szoknya

bajusz

kocsány

hidrogén


Az eredményt pedig mindenki saját fantáziájára bízzuk.

Pál-Kovács Ramóna